Ady És Mylitta EPA02518 Irodalomtortenet 1996 03-04-328-357

* The preview only display some random pages of manuals. You can download full content via the form below.

The preview is being generated... Please wait a moment!
  • Submitted by: Horváth Péter
  • File size: 823.6 KB
  • File type: application/pdf
  • Words: 12,507
  • Pages: 30
Report / DMCA this file Add to bookmark

Description

SCHWEITZER P Á L

Ady és Mylitta*

Arra kértek föl a Társaság vezetői, hogy beszéljek a költő egy általa Mylittának nevezett asszonyhoz f ű z ő d ő szerelméről, illetve kapcsolatáról. Természetesen csak annyiban érdekelhet b e n n ü n k e t ez a szerelem, amennyiben költői alkotások fakadtak belőle. Márpedig b ő v e n fakadtak, ezért érdemli m e g figyelmünket. Aztán meg azért is, mert ez a kapcsolat - m i n t versfakasztó élmény - szembeszökő példaként szolgál az A d y életét és életművét jellemző paradoxonok egyikére. Bár a Lédához kapcsolódón kívül nincs m é g egy olyan érzés a költő igencsak mozgalmas szerelmi életében, mely annyi vershez szolgáltatott volna ihletet vagy hagyta volna rajta a n y o m á t , mint a Mylittához f ű z ő d ő érzelmek, a Mylitta-szerelem voltaképpen egyoldalú és viszonzatlan érzés volt, az az asszony pedig, aki ezen a néven vonult be az Ady-irodalomba, csak laza személyes viszonyban állott a költővel. így aztán az A d y v a l úgymond hivatásszerűen foglalkozók körén túl alig t u d n a k róla valamit. Ugyanakkor mintegy harminc költemény hozható összefüggésbe vele. Ha a Léda-szerelem verstermése számszerűen nagyobb is, viszont nyolc és fél évnyi időben oszlik m e g . A Mylitta-versek ezzel szemben tizenkét és fél hónap termése. Mi több, nincs a félhavonta m e g jelenő N y u g a t n a k 1913. m á j u s eleje és n o v e m b e r közepe között olyan száma, amely a Mylitta-szerelemből fakadt vers nélkül jelent volna meg. N e m lesz érdektelen tehát kissé alaposabban elmélyedni mindabban, amit mi, akiknek életre szóló élményünk Ady, ennek az érzelmi kapcsolatnak köszönhetünk. Milyen élmények nyomán születtek ezek a versek, és ki az az asszony, akinek alakja áll a hátterükben? Mielőtt azonban az ihletőről és az általa kiváltott érzelmekről szólnánk, beszélnünk kell az ihletettről, azaz magáról a költőről. Mi m e n t végbe az ő szerelmi életében a Mylittával történt találkozását megelőző körülbelül egy év során? Köztudomású, hogy az oly sok vihart megért Léda-kapcsolat 1912 tavaszán végleg lezárult. Ennek a lezárásnak állított Ady monumentális emléket az Elbocsátó, szép üzenet megírásával. Május 16-án jelent meg a vers, a feleknek a szakításhoz vezető jóvátehetetlen összecsapására április utolsó vagy május első napjaiban került sor. Már a szakítás is egy bimbózó szerelem jegyében következett be. Ennek asszonya az A d y által A d á n a k elkeresztelt Bisztriczkyné Csu* Az Ady-Társaságban elhangzott előadás.

328

a d y és m y l i t t a

tak Médi aradi n ő volt, akiről eléggé keveset t u d u n k . Mindössze annyit, hogy négy vers (Kérdés kék szemekhöz, Hűség aranyos kora, Az ismeretlen Ada és egy cím nélküli rögtönzés), valamint a Margita élni akar e g y versszaka kapcsolható hozzá. Annyiban hasonlít Mylittához, hogy ő is többgyermekes anya, őt is szanatóriumban ismerte meg Ady, és a hozzá írt levelei is mind elvesztek; néhány részletet ismerünk csak belőlük, melyeket egy újságcikk közölt a harmincas években. A d a után, de sokkal valószínűbb, hogy már előtte és vele párhuzamosan kergetőzik Ady a „kis női csukákkal" és ringatózik - hajóhoz hasonlítva önmagát - „ifjú karok kikötőjében". 1912 második felének és a következő év első heteinek legizgatóbb szerelmi élményeit egy tizennyolc éves, még a fölső leányiskola padját koptató kisasszonytól kapja Ady. Szó szerint kell v e n n ü n k ezeket az izgalmakat, mert egy ízben - tudósít róla a költő öccse - szabályos szívrohamig fokozódtak - a kisasszony n e m csekély rémületére. Böhm Aranka ő, a későbbi Karinthy Frigyesné. Aki hallott egyet-mást ennek a házasságnak történetéről, az aligha fog csodálkozni azon, hogy A r a n y - Ady adta neki versben ezt a nevet - már lánykorában is legalább olyan erős idegsokkot tudott szeretőként okozni egy férfinak, mint amilyen mámorító szexuális élményt. „Holnap elküldöm, vagy holnap belehalok" - írta róla a költő, de olyannyira kötődött hozzá, hogy jó fél éven át képtelen volt elküldeni. A magunk szerelme szerelmi ciklusa, az Ifjú karok kikötőjében csaknem valamennyi darabja m ö g ö t t fölsejlik Arany alakja. De az alkohol, a Veronál, a cigaretta és az éjszakázások mellett nem csekély szerepe volt abban neki is, hogy A d y 1913 februárjának végére a testi leromlottságnak olyan mélypontjára jutott, amely elkerülhetetlenné tett egy nagyon alapos és szigorú szanatóriumi kúrát. A budapesti gyógyintézetek amelyek közül jó néhányban megfordult már, és a h o n n a n önpusztító életmódját folytatni rögtön ki is szökdösött, mihelyt a javulás első jeleit tapasztalta páratlan regenerálódó képességű szervezetén - ilyen alapos kúrára már n e m voltak alkalmasak. Ezért aztán orvosi tanácsra és elsősorban Hatvany Lajos anyagi támogatásával a Grác melletti és akkor Monarchia-szerte híres Sanatorium Mariagrünbe ment gyógyítkozni. „Gyógyintézet bel- és idegbetegek számára, elmebetegek föltétlen kizárásával. Hízókúrák, vízgyógyintézeti kezelés a legmodernebb fürdőberendezések és mindenféle fizikoterápiás eszközök segítségével" - olvassuk a szanatóriumról kiadott egyik ismertetőben. Ady pedig így ír a helybeliek által csak „Bolondok tornyá"-nak nevezett gyógyintézetről: „Tessék elgondolni egy divatos osztrák szanatóriumot, ahova majdnem csak magyarok járnak, s ahova m i n d e n magyar társadalmi nyavalya elküldte a maga demonstrációját. Mert itt valamennyi magyar kaszinó népe egy kisebb vagy nagyobb csoporttal képviselődik, csak éppen hogy az asszonyok dominálnak." Ebbe a többségükben asszonyok által benépesített szanatóriumba érkezett meg A d y 1913. március 7-én, hogy orvosi ke329

schweitzer päl

zeléssel, mindenekelőtt alkoholelvonó- és hízókúrával igyekezzék helyreállítani megrendült egészségét. És most halljuk Mylittát, ahogy csaknem hat és fél évtizeddel utóbb elbeszélte, m i k é p p e n ismerkedett m e g Mariagrünben Adyval. „1913 tavaszán hidegvízkúrán voltam ott. Egyszer csak elterjedt a híre, hogy Ady Endre érkezik. Akkoriban hosszú asztaloknál ettünk, úgynevezett table d'hôte volt, nem úgy, m i n t most, amikor kis asztaloknál ülnek az emberek. Ott az asztalnál mindenki erről beszélt, óriási izgalom volt a nők körében. Fodrászhoz rohantak, ruhákról volt szó. Én nagyon mulattam ezen, és azt gondoltam, hogy ez nem nekem való, én ebben n e m veszek részt. Különben is, annyira i m á d t a m Ady verseit, n e m akartam az emberrel megismerkedni. Hallottam a hírét, tudtam, hogy kicsapongó életet él, tudtam, h o g y beteg, t u d t a m , hogy iszik... Engem nagyon konvencionálisan neveltek, és féltem a csalódástól. Egyszóval n e m akartam vele megismerkedni. Akkor aztán megérkezett, és vele Fehér Dezső. Lehet ugyan, hogy Fehér már korábban is ott volt, d e én csak akkor vettem róla tudomást, addig egyáltalán nem beszéltünk. Én mindig félr e h ú z ó d t a m előlük. De aztán Fehér Dezső nagyon h a m a r megkörnyékezett. Nem volt nekem szimpatikus, rossz volt a híre. Azt m o n d t a nekem valaki, hogy ő hajtja föl a nőket A d y n a k . Ezt persze csak hallottam. Elég az hozzá, odajött, bemutatkozott, és azt kérdezte, h o g y a n lehet az, h o g y én nem v a g y o k kíváncsi Adyra, nem ismerkedem meg vele. Erre ugyanazt mondtam neki, mint amit most, hogy nekem n e m tetszik ez az egész hajsza, én annyira szeretem a verseit, hogy n e m akarok az emberben csalódni. Akkor egy darabig ennyiben is maradt a dolog. De aztán egy alkalommal Fehér Dezső mégis bemutatta Adyt. Nem lehetett elkerülni, m e r t a szanatórium kicsi volt. T u d o m , borzasztóan bántotta A d y hiúságát, hogy én nem akartam megismerni, és kitértem előle. Ennek nyoma is van a Ki látott engem?-ben, amikor azt írja, h o g y »Érdemlem-e szánásnak csúnya sorsát?« m e g »Szabad előlem közönnyel kitérni?«. Ady ugyan nem m o n d t a , de én biztosra veszem, h o g y ez nekem szólt. Amikor aztán összeismerkedtünk, hamarosan, sőt, mondhatni azonnal baráti lett köztünk a hang. Gyorsan megértettük egymást, és elkezdtünk együtt járni. Sétáltunk a szanatórium körül az erdőben. Itt v a n A maglink szerelme kötet, benne a dedikáció 1913. április 9-i dátummal: »Az Ady-versek kedves és kegyes maria-griini barátnőjének és védőnőjének - hódoló sorstársa, Ady Endre«. Ekkor már jó barátok voltunk." Fehér Dezső, a Nagyváradi N a p l ó szerkesztője és Ady barátja április 7-én utazott el Mariagrünből. E napot megelőzően kellett tehát létrejönni a költő szerelmi lírája vonatkozásában - nyugodtan m o n d h a t j u k - rendkívüli jelentőségű kapcsolatnak vagy egyelőre m é g csak ismeretségnek. Ideje m o s t már, hogy mi is megmondjuk, ki volt az az asszony, akit A d y majd Mylittának nevez el.

330

a d y és m y l i t t a

Zwack Emma Mária - utónevei közül ő csak a másodikat használta, m é g p e d i g Mici formában - 1889. június l-jén született Budapesten. ( N e m volt tehát m é g egészen huszonnégy éves, amikor megismerte Adyt, és csaknem tizenkét évvel volt fiatalabb a költőnél.) Mici nagyapja alapította a múlt század közepén a Zwack József és Társai szeszgyárat, amelyet később az apja vezetett. A Z w a c k névhez korábban mindenekelőtt az Unicumot asszociáltuk. A z utóbbi időben viszont elég s ű r ű n találkozunk ezzel a névvel a közéletben is. A Zwack gyár jelenlegi tulajdonosa volt hazánk első washingtoni nagykövete a r e n d szerváltozás után, aztán itthon megalapította a Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártját, később pedig országgyűlési képviselővé választották. Ő u n o k a öccse Mylittának. Budapesti iskolaévei után Zwack Mici egy időt svájci nevelőintézetben töltött, majd 1907 szeptemberében, tizennyolc évesen férjhez ment a nála hat évvel idősebb másodunokafivéréhez, dr. Machlup Henrik Jánoshoz. A főváros legnagyobb bőrgyára, valamint a Flóra gyertya- és szappangyár volt valamikor a férj családjának tulajdonában. Maga a férj viszont jogi doktorátust szerzett, és a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kötelékében vállalt állást. A házasságból 1908-ban egy leány, két évvel utóbb pedig egy fiú született. Mylitta tehát igen jómódban élő, férjes asszony és kétgyermekes anya volt, amikor találkozott Adyval. A férj 1929-ben, viszonylag fiatalon, negyvenhat éves korában elhunyt. Ezt követően az asszony házasságot kötött Molnár Árpáddal, elhunyt férje kollegájával és a család régi barátjával. Róla azért kell megemlékeznünk, mert n é m i szerepe volt az Ady-Mylitta-kapcsolat alakulásában és a költő egyik versének megszületésében. Erről majd a maga helyén. Nyugdíjazásáig Molnár a Kereskedelmi Bank személyzeti osztályát vezette. 1951-ben a h á z a s p á r kivándorló útlevelet kapott, és Kanadába települt át Mylitta lányához. A z 1950-es é v e k végén másodszor is özvegységre jutván, az asszony nőül m e n t egy Kanadában élő magyar honfitársához, Steinfeld Istvánhoz. (A harmadik férj, amennyire kideríthető, csupán névrokona volt Ady „titkárának" és „fogadott fiának", Steinfeld Nándornak, ahogy a költő egy helyütt nevezte őt.) Mylitta - élete utolsó évtizedeiben immár Steinfeldné, és e minőségében hamarosan harmadszor is özvegy - állandó lakhelye Toronto volt egészen haláláig, amely néhány héttel 98. születésnapja után, 1987. június 24-én egy operáció n y o m á n következett be. Az Ady-irodalom - már amennyire egyáltalán foglalkozott a személyével - persze mindig Machlup Henrikné néven emlegeti, hiszen Ady is így ismerte őt. Mylitta, valamint Machlupné és Steinfeldné tehát egy és u g y a n a z a személy életének különböző szakaszán és vonatkozásaiban. Az 1960-as évek közepétől egészen 1986-ig a szellemi frissességét mindvégig töretlenül megőrző idős Mylitta gyakran látogatott Budapestre, elsősorban fia családjához és hazai ismerőseihez. Egy ilyen alkalommal került sor 1977 ja331

schweitzer päl

nuárjában arra az interjúra, amelyben elmondta Adyról megőrzött emlékeit. Láng József és én voltunk beszélgető partnerei, a magnófölvételt pedig a Petőfi Múzeum őrzi. Annak n y o m á n került sor erre az interjúra, h o g y Hegedűs N á n d o r Ady Endre Mylitta-versei címmel az Irodalomtörténeti Közlemények 1962. évi 2. számában közölt cikke, a téma mindeddig egyetlen alaposabb földolgozása, nagyfokú kíváncsiságot ébresztett bennem e különös és irodalmi szemszögből annyira jelentős szerelem és asszonya iránt. Nyomozni kezdtem, és eljutottam Mylitta b u d a p e s t i rokonaihoz, majd levélbeli kapcsolatfölvétel után megismertem őt m a g á t is. Élete utolsó évtizedében m i n d e n budapesti látogatásakor együtt lehettem vele. Kitüntetett diszkrét bizalmával, mely az é v e k során egyre bensőségesebb lett, és én anyai barátnőmet tisztelhettem benne. Föltett szándékom, hogy monográfiában írom m e g Ady vele való kapcsolatának és az abból sarjadt versek keletkezésének történetét. Lássuk h á t ezt a történetet rövidre fogva és amennyire lehet - követve az időrendet. Az akkor legfrissebb Ady-verseskötet ajánlása szerint, mint halottuk, 1913. április 9-én m á r versei „kedves és kegyes barátnőjének és védőnőjének" m o n d j a Zwack Micit a költő. Ekkor tehát az asszony kezdeti idegenkedését már barátság váltotta föl. A d y bizonyára örült a változásnak, de aligha elégedett m e g vele. Ő minden nőtől, aki tetszett neki, azonnal teljes odaadást követelt, s ezt Mylittától sem ott Mariagrünben, sem később n e m kapta m e g . De arra sem jutott valami sok idő, hogy örüljön az újonnan szerzett barátságnak egy s z á m á r a igencsak v o n z ó asszonnyal, és bosszankodjék a szerelmi vonzalom egyoldalúsága miatt. A szeretett n ő ugyanis viszonylag hamar, április 25-én hazautazott. Adjuk át ismét a szót az akkor távozottnak. „Ady sokszor volt haragos és szemrehányó. Kevesellte a barátságot. A m i k o r elutaztam Grünből, kikísért a vonathoz. Búcsúzóul átöleltem és jobbról-balról megcsókoltam. Ez volt a legtöbb. Mondta is: »Ha még ennyit sem adott volna, sohasem a k a r n á m viszontlátni.« Igazán n e m voltam p r ű d , de konzervatív szellemben, szigorúan neveltek. Férjnél voltam, és két gyermekem volt. T u d t a m , hogy A d y beteg és iszik. Ezek visszariasztottak. Mindig lelki és testi tisztaságra vágytam. A házasságom n e m volt boldog, de elképzelni sem tudtam volna, hogy elváljak az uramtól. A d y szenvedélyes természete mellett az én n a g y érzelmi magányosságom m e g társkeresésem magyarázza m e g a barátságomat vele. De a kezdet kezdetén félreérthetetlenül m e g m o n d t a m neki, hogy m á s és több, mint barátja nem leszek. Látszólag el is fogadta azt, amit adni t u d t a m és akartam. Soha nem volt erőszakos vagy követelő, legföljebb olykor deprimált és keserű. Persze hatással volt rám Ady vonzódása és kedvessége. Az m i n d i g hat egy nőre, ha valaki hosszabb időn át intenzíven foglalkozik vele, pláne, ha érezni lehet rajta a zseni kisugárzását. A szeme és a feje tett különösen mély benyomást az emberre. A járása viszont lompos volt, és a szája elárulta kicsapongó életmódját. Attól viszolyogtam leginkább, hogy olyan sok nővel kezdett 332

a d y és m y l i t t a

viszonyt válogatás nélkül. Ez jobban visszataszított, mint az, hogy iszik. Igazán nem került nagy erőfeszítésembe erényesnek maradni vele szemben. Részemről némi érzelem akkor vegyült a barátságunkba, ha távol voltunk egymástól." N e m sok-sok évtizeddel későbbi szépítés vagy magyarázkodás, amit most hallottunk. Itt is, mint más vonatkozásban is, szavahihető tanúnak bizonyult a visszaemlékező. Ennek igazolására a kilencvenedik éve felé járó Steinfeldné után hallgassuk meg ugyanebben a tárgyban a huszonnégy éves Mylitta szavait, ahogy azokat papíron Adyhoz intézte. „íme, üzenek: nem volt »gimnasztika« a barátság-ígéretem, és n e m volt futó hangulat sem. Most is a szemébe nézek, mint akkor, és m o n d o m : »ha M a g a úgy akarja«. Megfogom a kezét, ha úgy akarja, és a barátja leszek. Tudja és érezze, ha nem is lát, hogy figyelem az útját, hogy vigyázó, őrködő szemekkel kísérem a lépteit. A lelkiösmeretének a lelke akarok lenni, hogy megdobbanjon, ha az Életnek sok-sok kísértése túl erős, hogy visszarántsa, ha alkohol vagy egyéb örvények nyílnának, és hívnák biztatólag." - „Azt hiszem, ha úgy hozná a sors, hogy együtt lehetnénk újra egyszer, jobban megértenők egymást. Tisztábban lámám magamat, jobban tudnám, hogy mi az, amit Maga iránt érzek. Most úgy vagyok, mint mikor az ember bevásárolni megy, és egy bizonyos színt akar. Mikor aztán elébe raknak egy csomó nüanszot, n e m képes eldönteni, hogy melyik az igazi szín. Talán jobban megérteném, hogy mit és mennyit akar tőlem, miért tartja lealázónak az én csak barátságomat. N e m értem magamat, hová lett a dacom, a büszkeségem, hogy n e m kiáltok fel: meg kell elégedni avval, amit adok, és velem alkudni n e m lehet. De, tudja Isten, kissé úgy érzem, hogy a Maga szerénytelensége n e m szerénytelenség csupán." - „Maga először azért kellett nekem, m e r t szerettem a társaságát, és mert, ugye, kötelessége az embernek a szépet keresni és a haladást. De mert költő volt, és ezért a szememben n a g y érték, egy lépést sem tettem Maga felé! Aztán féltem is: először, hogy csalódom majd az emberben, később attól féltem, hogy nem fogok csalódni. Most itt állunk szemközt egymással, és félünk egymástól. Én nem ígérhetek Magának semmit, hiszen m e g vagyok kötve, és különben is, érzéseket ígérni n e m lehet. De a barátságimat odaadtam, és n e m vonom vissza, ha bármi történjék is. Megpróbáltam »tanácskozni« magammal, és vizsgáltam magamat; ha most Maga elhagyna, még üresebb és sötétebb lenne a világ, és szegényebb lennék újra egy reménnyel. De becsületes akarok lenni, és ezért könnyezve mondom: én nem tudom, milyen leszek, és ha nem tud b e n n e m bízni és várni esetleg, ígéret nélkül, én n e m akarom hitegetni, és n e m akarom, hogy szenvedjen. Talán igaza van, legyen követelőbb és önzőbb nálamnál, én sohasem kérdeztem, hogy az tud-e lenni, akit várok, mióta tudattal élek. Még nagyon kérem, mondja meg nekem, milyennek kellene lennem, hogy Magának valakije lehessek?" Kérem önöket, véssék emlékezetükbe azt, hogy Mylitta valakije szeretne lenni a levél címzettjének. Később vissza kell még rá utalnunk. Egyébként a most 3 3 3

schweitzer päl

elhangzott Mylitta-szövegeket n e m egyetlen borítékban kapta kézhez Ady. Én mixeltem össze ezt a levél-koktélt az elválást követő néhány hét Budapestről Mariangrünbe érkező küldeményeinek jellegzetes részleteiből. Belőlük mint válaszokból ki lehet hallani Ady leveleinek szemrehányó hangját az elvárt érzelmek elmaradása miatt. Roppant kár és pótolhatatlan hiány a kapcsolat rekonstruálásának szempontjából, hogy a hétköznapjait élő Ady hangja csak ilyen visszhangfoszlányokban hallható. Az ő Mylittának írt levelei ugyanis - egyetlen levelezőlap kivételével - mind elvesztek az asszony emigrációja során. így arról, hogy mit jelent neki Mylitta vagy inkább a Mylitta-szerelem, „csak" versei vallanak, továbbá másoknak küldött néhány levele, amelyekben szól erről az érzésről azt követően, hogy az asszony hazautazott. Már másnap ezt írja az öcscsének: „Ama szívbeli bánatomon kívül, hogy tegnap elutazott az édes, drága M.-né, jól vagyok." Nyílt kártyán óvatos tapintatból nem írja ki Machlupné nevét, amelyet és viselőjét A d y Lajos ezek szerint már ismert. Nyilván egy mariagrüni látogatás során ismerte meg bátyja legújabb szerelmét. Ugyancsak az öccsének írja: „Annusnak [Ady Lajosnénak] m o n d d meg, h o g y szerelmem legújabb tárgya (!) a legkiválóbb nő a világon." Majd Hatvany k a p némi tájékoztatást erről az új szerelemről: „Tudod, hogy nekem kell egy nagy viszony, úgy, mint a levegő. Nos, néhány napig együtt voltam itt egy nővel, kiben az eljövendő megkínoztatásomat sejtem, de ez is elutazott." Egy Bölöni Györgyéknek küldött levelezőlap szövege pedig így zárul: „77 1 / 2 kiló és reménytelenül szerelmes vagyok." A testsúly emlegetése kapcsol ide egy további levelet, amelynek címzettje Boncza Berta, aki ekkor személyes ismeretség híján persze még n e m Csinszka: „Nagyon elárvultam, valaki itt volt, s elment. Békétlen, pesszimista vagyok, s emellett kövéredem, mint egy öreg püspök." Szanatóriumi ápolásra kényszerítő egészségi állapota és a Mylitta távozása n y o m á n érzett elárvultság mellett további oka is volt Adynak, hogy békétlen és pesszimista legyen május első napjaiban. Ekkor vette kézhez H a t v a n y Lajosnak azt a terjedelmes levelét, amelyben a mecénás és barát a pár héttel korábban megjelent A magunk szerelme kötetről írva súlyos kifogásait hangoztatja, és fölveti a kérdést, képes-e megújulni a költő, vagy megszokott motívumait hányja mind idegesebben és rapszodikusabban a verseibe. „Te még mindig a Vér és aranyt írod" - mondja. S itt nem csupán Hatvany - később belátott és megbánt - értetlenségéről van szó. A Minden-Titkok verseit, azaz 1910-et követő időktől fogva m i n d gyakrabban kellett hallania A d y n a k - még a hozzá közel álló irodalmi barátaitól is - , hogy hanyatlik. A Margita élni akart pedig a megelőző évben már szinte osztatlan elutasítás fogadta, úgyhogy verses regényét kötetben nem is adta ki a költő. A Hatvanyval folyó irodalmi vita - amelynek a Hunn, új legenda megszületése is köszönhető - csaknem a mariagrüni tartózkodás végéig elhúzódott, és okozott meg-megújuló bosszúságot Adynak. Mindez csak növelte türelfnetlenségét Mylittával szemben.

334

a d y és m y l i t t a

E kitérő után végül hallgassunk meg egy korabeli tanút. Wertheimstein Viktor, egy nagyváradi ismerős együtt volt Adyval Mariagrünben, és harminchat év m ú l v a közreadta emlékeit. Ezeket olvassuk bennük a minket érdeklő szerelemről: „Mylitta már eltávozott Grünből, amikor én odaérkeztem, de A d y sokat beszélt áradozva róla, és panaszkodott, hogy mennyire hiányzik neki. Finom, kulturált asszony volt, és mint sóhajtva mondta: megközelíthetetlen! Hideg volt és fölényes, de okos és gyönyörű; bevallotta: megzavarta! Leírta selymes szőke haját, ringó járását. Napokon át hallottam dicséretét." Amikor Ady május első hetében elküldte pár szavas tudósításait a hozzá közel állóknak érzelmi élete legújabb fordulatáról, egyúttal magyarázattal is kívánt szolgálni nekik a Nyugat hónap eleji számában közzétett két szerelmes versére. Ez a két vers nyitja meg a Mylitta-szerelem által inspiráltak hosszú sorát. Közülük az első És mégis kikiáltom címmel egy új és minden korábbinál nagyszerűbbnek ígérkező szerelmi korszak kezdetét hirdeti. A csak-egy-Asszonyt a szivemben hordom, Ki minden volt verset, asszonyt legyőzött. Grác mellől, melyben Pázmány tanított S hova most magyar, eretnek poétát Gyógyulni küldött féltő szeretet, Szállj, tarthatatlan, szerelmi titok. Visszautasít minden olyan gyanút, hogy ez az érzés valami megszokottnak a folytatása lenne, s n e m valami egészen új, ami egyszersmind magával hozza a lírikus Én gyökeres újjászületését is. Vers-leső kandik, szokottság családja, Száz volt asszonyra hiába gondoltok: Most jön elém csak az egyetlenegy S ez az egy a más, ez az egy a drága. Mindjárt meg is kapjuk ennek az egészen újszerű szerelmet kiváltó asszonynak pár szavas jellemzését. Egészen más ő, mint például a tragikusan királynői Léda vagy a boszorkányosan izgató Arany. Csöndes Asszony, kit fázó, p u h a lépted Én avaromba rejtően bezavart, Ki vén lelkemen keresztül-méláztál, Most fényt zúdít rád titok-rontó vétek.

335

schweitzer päl

A m á j u s 1-jei N y u g a t Adytól való másik költeménye még az előbbinél is szorosabban kötődik Mylittához, m e r t a Feleselés egy asszony-verssel 24 sorának a fele éppen tőle való. A négysoros strófák első két, idézőjelbe tett és kisebb betűvel szedett sorát A d y Mylittának egy még Mariagrünben, a költővel való találkozás hatása alatt írt verséből vette. Ezzel az asszony-verssel „felesel", azaz vitatkozik saját verse strófáinak 3. és 4. sora. A kölcsönvett részek - A d y persze tömörítette és szabályosabb ritmusba hozta őket - rezignáltán lemondóak, nem hisznek e találkozás által létrejött kapcsolat jövőjében. Ady viszont ennek ellenkezőjét, a nagyszerű perspektívát igyekszik szuggerálni. Most kezdődik csak a történet, Királynőm, felejtsük a Múltat. Ez lesz a világ legbékültebb És legfejedelmibb szerelme. Szólnunk kell itt n é h á n y szót Mylittáról, a költőről, valamint viszonyáról az irodalomhoz. A költő hagyatékában fönnmaradt néhány verse. Ezeknek alapján írta róla Ady Lajos bátyja életrajzában, hogy az asszony „egy kicsit az irodalommal (talán az irodalomtörténettel is!) óhajtott kacérkodni". Ami az irodalomtörténettel való kacérkodás gyanúját, tehát a kapcsolatnak csupán a múzsái szerep által adott rangért történt vállalását illeti, ezt az interjúban Steinfeldné teljes joggal utasította vissza: „Én n e m akartam az irodalomtörténettel kacérkodni" - mondta n e k ü n k . „Ha lettek volna ilyen ambícióim, akkor n e m ügyeltem volna rá, hogy kapcsolatunk emlékeiből ne kerüljön semmi a nyilvánosság elé. Mindig irtóztam a nyilvánosságtól. Tulajdonképpen nagyon örültem volna, ha ezek a dolgok akkor kerülnek napvilágra, amikor már nem vagyok." Elmondta, hogy előfizetője volt a Nyugatnak, és m á r a személyes ismeretséget megelőzően is ismerte A d y munkásságát, sőt nemcsak az övét, h a n e m Babitsét és Tóth Árpádét is. „Abban az időben" - jellemezte fiatalasszonyi énjét - , „hogy úgy mondjam, egészen versekben éltem. Magam is írtam verseket. Bár én magam n e m tartok semmit a verseimről, de Ady azt írta nekem egyik levelében: »hiszek Magában mint költőben is«. Biztatott a versírásra." Nekem be kell vallanom, hogy a f ö n n m a r a d t versek alapján sokkal inkább hajlok a magamévá tenni az interjúalany véleményét, aki n e m tartott semmit a verseiről, mint az Adyét. Ő aligha szánhatta egyébnek a biztatást udvarló gesztusnál. H a Mylittát - a kortárs úgymond „költők" közül egyetlenként - „társszerzőjévé" avatta a Feleselés egy asszony-verssel során, úgy ezzel a formai bravúr végbevitelének szándékán túl a kapcsolat elmélyítését akarta elérni, amikor így tisztelgett az asszony szellemi rangja előtt, és dokumentálta összetartozásukat.

336

a d y és m y l i t t a

Az első két Mylitta-verset közzétevő Nyugatban egy kritikát is találunk Adytól Fiatal költők versei címmel. Elsőül Tóth Á r p á d akkor megjelent első kötetéről, a Hajnali szerenádról akarna írni. De - mint bevallja - n e m arról ír, h a n e m a maga „reménytelen szerelméről" - ahogy Bölöniéknek jellemezte a Mylittával kapcsolatos érzéseit. Halljuk tehát ezt az újabb szerelmi vallomását. „Kötetének egyik példányán beírom a margókat, össze akarom sírni öreg könnyeimet az ő fiatal, forró könnyeivel, s ezt a kötetet majd elküldöm egy Asszonynak. Ez az Asszony most az én szomorúságom és örömem együtt, és Tóth Árpád könnyei a kölcsön-könnyek, mert a magaméival már n e m bírom. »Úrnőm, alázatos már s szenvedő e nemrég gőgös és izgága szerelem. Én szán o m őt, beteg királyt, s megfojtom még e hajnalon...« N e m , nem fojtom meg, itatom a könnyeimmel, s mikor az enyém n e m elég, szemembe folyatom a Tóth Á r p á d verseit, hátha Úrnőm szíve megindul hozzám, de a Tóth Árpád verseiről nem írok." Az „Úrnő" május 2-án kelt levelében - ez az első, amit hazatérte u t á n írt a Mariagrünben maradt Adynak - siet nyugtázni ezt a hódolatot, amely a két versnél is, úgy tűnik, jobban megnyerte tetszését: „Örültem nagyon a két levelének, és a versei szépek - de legszebb »a figyelő« - , és várva várom azt, amit benne ígér. Ady, Maga igazi poéta, még kritizálni sem tud anélkül, h o g y Magából bele n e m vinne valamit." („Figyelő" volt a címe a N y u g a t kritikai rovatának.) Ezek után joggal kérdeztük az interjúban, hogy A d y elküldte-e vajon szomorúsága és öröme Asszonyának a Hajnali szerenádot a margóra rótt jegyzeteivel. A válasz negatív volt. Nos, ez m i n d e n bizonnyal így történt, illetőleg nem történt meg. Az igazság viszont mégis az, hogy a költő - átvitt értelemben és önmagához sokkalta méltóbban - mindennek ellenére beváltotta nyomtatásban adott ígéretét, noha erről Mylittának aligha volt tudomása. De m i n d e d d i g az irodalomtörténet-írás sem ismerte föl, hogy ez miképpen történt. Még május során írt Ady egy verset - föltehetőleg volt ebben szerepe a Mylittától érkezett dicséretnek és kérelemnek is - , amelyben n e m Tóth Árpád könyvére rótta sorait, valljuk be, ez némileg groteszk is lett volna, hanem Petrarcáéra, a reménytelenül epedő szerelem költőjének könyvére. Igen ám, csakhogy a Ceruza-sorok Petrarca könyvén majdnem háromnegyed évvel később, 1914. január 18-án jelent meg a Vasárnapi Újságban. Olyan messze távolította el a folyóiratközlés a verset a Mylitta-szerelem legintenzívebb korszakától, hogy senkinek sem jutott eszébe kapcsolatot látni köztük. Mi bizonyítja akkor, hogy fönnáll ez az ihlető kapcsolat? Nézzük mindenekelőtt a külső körülményeket. Schöpflin Aladár, a Vasárnapi Újság szerkesztője 1913. június 11-én igen karakterisztikus levelet kapott Adytól: „Édes, jó Aladárom, ezek a versek m á r nagy részükben hetek óta készen vannak." Ezek szerint m é g májusban íródott verseket küld, amelyekhez, mint írja, prózai írásokat is csatolni akart, azért n e m mentek el hamarabb. De most pénz kell neki. „A versekért utaltass ki azonnal 337

schweitzer p ä l

minden lehető pénzt, s rögtön és táviratilag küldesd el. Ölellek, édes Aladárom, s kérlek, szó szerint azonnal s táviratilag küldesd el a versek - a fene egye m e g - honoráriumát. Nagyon szeret Adybandid." A címzett igencsak sietve tett eleget a nyomatékos kérésnek, mert még ugyanazon a napon tudósíthatta A d y az öccsét: „A Vasárnapi Újságnak hat szép verset írtam, de - levonták az előleget." Ezt az előleget m é g azelőtt csalhatta ki a laptól, hogy Mariagrünbe utazott volna. Nem akarom önöket untatni a hat vers címének elsorolásával. Végül is csak öt jelent m e g belőlük ebben a meglehetősen konzervatív családi hetilapban, mert egyet A d y visszakért. Persze nem egyszerre közölték őket, hanem egyetegyet, köztük több hónapnyi szünetekkel. A z utolsó volt a Ceruza-sorok Petrarca könyvén. Hallgassuk meg a Mylitta-szerelemnek ezt a reprezentatív versét, mielőtt szólnék annak reprezentatív jellegéről és szövegszerű kapcsolatairól az imént hallott prózával. Itt az írás: nem legényes sorok, Régi epedések, régi torok Búgása bőgött így ezelőtt, így írtak a hajdani n e m szeretettek, így írtak a régi, bús szeretők. Nem azért írok, hogy fordítsd felém Fehér orcád. Óh, már beérem én, Ha torkomon buknak a szavak S szám kérdeni, kérni se, mást sohse merne, Mint a sírást és sírni talán szabad. Boldog vagyok, mert nagyon szenvedek, Boldog vagyok: érted vagyok beteg, Halálra szánt, mint rég ezelőtt, Mint régen a hajdani n e m szeretettek, Mint régen a régi, b ú s szeretők. A Hajnali szerenád recenziójának írója ö n n ö n fájdalmait emlegeti, míg ebben a versben a szenvedését vallja meg annak, akiről azt m o n d t a volt, hogy „ez az Asszony most az én szomorúságom és ö r ö m e m együtt". Szomorúság és öröm - két merőben ellentétes érzés kapcsolódik egybe, ugyanúgy, mint a vers 3. szakaszának nyitó sorában: „Boldog vagyok, mert nagyon szenvedek". Akihez a versben beszél, attól a kegynek még annyi jelét sem kéri, hogy fordítsa feléje fehér arcát, viszont prózában m é g remélt valami kegyes gesztust: „hátha Ú r n ő m szíve megindul hozzám". Mégpedig mi késztetné őt erre? Az, hogy a vallomást tevő összesírja a maga öreg könnyeit Tóth Á r p á d n a k fiatal forró könnyeivel, az 338

a d y és m y l i t t a

ő versei lesznek a kölcsön-könnyek, mert a magáéval már n e m bírja. Központi szerepet kap ez a motívum a versben is: „...szám kérdeni, kérni se, mást sohse merne, / Mint a sírást és sírni talán szabad." Próza és vers hangulatának és motívumainak ez a közeli rokonsága akkor is alátámasztaná mindkettőnek közös ihletbeli gyökereit, ha a keletkezésük közeliségének n e m volna meg a föntebb elmondott tárgyi bizonyítéka. Reprezentatívnak kell tartanunk ezt a Tóth Árpád könyve helyett a Petrarcáéra rótt sorokból álló költeményt a Mylittával kapcsolatos élményekből sarjadt valamennyi vers ihletére nézve. A be nem teljesedett szerelem itteni fölmagasztosításával valami egészen új jelenik meg A d y lírájában. Új korszak kezdetét jelölik a Ceruza-sorok, s egyben azt az irányt is, amelyben haladni fog a szerelmi ihletés. Május 5-én Mylitta két levelet is ír Adynak, egyet nappal, egyet szabadon maradt estéjén. Komoly irodalmi következménye lesz az esti levélnek, mert előidézi a Mylitta-versek egyik legfontosabbikának létrejöttét. Idézzünk tehát ebből az esti levélből. „O, bárcsak tudnék hinni, annyira szeretnék hinni, tanítson meg rá. Gyáva lettem és félek - de legjobban magamtól, mert n e m tudok m á r bízni m a g a m b a n sem - és ez a legborzasztóbb. Félni rossz, és én erőtlen vagyok, és kishitű mert annyi borzasztó m i n d e n szakadt már reám, csak azért, mert vagyok, anélkül hogy akartam vagy t u d t a m volna, hogy rettegve nézek minden jövő n a p elé, hogy szinte félek létezni, lenni, élni. [...] Innen az, hogy ösztönösen kerülöm azt, kinek a valója, mint finom műszereknél a kapocs, beleilleszkedhetnék az én valómba. [...] Lássa, hogy összetörtem! Szégyellem a gyávaságomat, és megvetem m a g a m a t érte, de gyónok - érezze, hogy őszinte vagyok." Őszintén szólva nem értettem, és ma sem értem egészen, hogy mi oka lehetett egy jómódban élő, fiatal és csinos asszonynak, két gyermek anyjának ilyen megfoghatatlan, de annál súlyosabb panaszokra. Ez a levél ugyanis nem elszigetelt darab. Más leveleiben és fönnmaradt verseiben is igen gyakran panaszkodik ennyire megfoghatatlanul az írójuk. Annál kevésbé volt érthető ez a panaszkodás, mert az az idős hölgy, akit sok-sok évtizeddel később alkalmam volt megismerni, egyáltalán nem hasonlított ebben a vonatkozásban fiatalkori önmagára. Erős lélekkel, úgyszólván sztoikus nyugalommal viselte utolsó éveinek súlyos lelki és testi megpróbáltatásait, és többnyire m e g tudta őrizni derűs kedélyét. Bár ismeretségünk során csakhamar rá kellett jönnöm, hogy a bizalmasabb jellegű kérdések elől igyekszik kitérni, és nem veszi j óné ven, ha ilyenekkel állok elő, mégis megkértem, m o n d a n a valamit akkori lelkiállapotáról, mert Adynak írt levelei tele vannak panasszal, de konkrét okokat nem említ. Ezt a választ kaptam: „Én annyira fiatalon mentem férjhez, hogy n e m volt semmi élettapasztalatom, és magammal sem voltam tisztában. A maga módján szeretett az uram, de 339

schweitzer päl

hamar kiderült, hogy a természetünk nagyon különböző. Engem sok m i n d e n érdekelt, szerettem a társaságot, az embereket, és szeretetre vágytam. Ő viszont meglehetősen kedélytelen, flegmatikus és nagyon zárkózott ember volt. Korrekt férj és apa, de nem sokat törődött se velem, se a gyerekekkel. Imponált neki, hogy csinos felesége van, akinek sokan udvarolnak. Egyébként ő is jó megjelenésű volt és elegáns. De csak a maga dolgai érdekelték. Lelkileg én n a g y o n magányos voltam, és sokszor estem kétségbe emiatt. Sokat kínlódtam ebben a házasságban, mert tulajdonképpen nem is volt igazi házasság. Verseket is főként ezért írtam." Hasonló választ kaphatott A d y is, ha az asszony panaszainak oka felől faggatózott. Aligha elégítették ki az efféle válaszok attól, akinek szerelmet kínált, és akit a számára a levegővel egyenrangúan fontos „nagy viszony" partneréül akart m a g á n a k megszerezni. A május 5-én kelt esti levél panaszaira Könyörgő, májusi levél címmel írta m e g a maga faggatózó-biztató és egyben szomorú válaszát. Titkokat küldenék, küldeném magam, Ki itt állok, mióta a szemedben Sorsom villant és százszor szenvedetten Szenvedem a te oldatlan sorsod, Titkod és sorsom, sorsod és titkom. Május diktál és n e m tudom, hogy mit mond, Csak azt tudom, hogy elmentél hamar, H o g y jó szemeddel oly kicsinyig néztél, Föl se mentettél, pörbe sem idéztél, Titkunk titok és a pörünk pihen És múltjaink dermedik a Napot. Ha azt mondom: mégis te vagy a Kezdet, Látom, ahogy a homlokodon Ezer gyanú méltó fájdalma reszket S hogy a szemed távolban is bezárod. S én künnrekesztve dideregve várok És félek is, hogy a szemedbe fogadsz. N a g y o n látsz majd és kegyelem nélkül látsz És könnyeiddel vegyülve megtudom, H o g y kit siratsz, mit siratsz, m e d d i g Félsz még és mért kell neked félned. 340

a d y és m y l i t t a

Jaj, ez a május, ez az Élet, Jaj, mi két ember, akik félünk, Holott titkunk miénk s a bátraké a Sors.

És meg ne ríkasson a levelem S a május: n e sírj, mert sírok én. Amikor Ady azt írja, hogy „nagyon látsz majd és kegyelem nélkül látsz", már az eljövendő találkozásukra gondol, melyet m é g a mariagrüni búcsúzáskor kilátásba helyezett. Erre is hamarosan sor fog kerülni. Az imént elhangzott vers a május közepi Nyugatban jelent meg. Egy vagy két n a p p a l később olvasta az asszony, mégpedig a Park Szanatóriumban, ahol kisfia operáción esett át, és most lábadozott. Ady verses májusi levelének címzettje m a g a is megírta verses válaszát, amelyből idézek néhány sort: Függő erkélyen, az űrben vagyok, És körülölelnek áhítatok. Ma ért el h o z z á m májusi levél, A májusi éj is Rólad beszél. És duzzad, feszül az én vágy-virágom, Ma éjjel vedd el, Néked kínálom. ч

Az erkély említésére később vissza kell utalnunk egy Ady-vers összefüggésében, azért fontos. Viszont az utolsó sorban elhangzó fölkínálkozása annyira megriasztotta magát a versírót, hogy bölcsebbnek látta egyelőre n e m küldeni el Adynak, és a pár n a p múlva bekövetkezett találkozásukkor sem adta át neki. Csak a következő h ó n a p elején juttatja el hozzá, amikor a több száz kilométeres távolság lehetetlenné teszi, hogy a férfi szaván fogja őt. Május 16-án, pénteken írja Mylitta a Park Szanatóriumból Adynak: „Én csak vasárnap mehetek haza, a jövő héten aztán jöhet - várom." Erre A d y nem késlekedett valóra váltani a budapesti út tervét, amellyel levelei egész sorának tanúsága szerint már csaknem egy hónapja szünet nélkül foglalkozott. Május 19-én és 20-án, hétfőn és kedden volt Budapesten, „nagy inkognitóban" - mint utóbb Hatvanynak írta. E napok valamelyikén volt együtt Mylittával, aki az interjúban semmit sem tudott mondani erről a találkozásukról. Egy h á r o m hónappal későbbi levelében az asszony - közben nem látták egymást - „rövid és szép pár óra"-ként említi ezt az együttlétet.

341

schweitzer päl

H a jó hangulatú volt is az együtt töltött rövid pár óra, alig telik el néhány nap, és olyan levél érkezik Adytól, amely őszintétlenséget és hátsó szándékú kacérkodást hány az asszony szemére. Ez utóbbi így utasítja vissza a gyanúsítást május 26-án: „Amikor Maga kérdezett, felszisszentem: Istenem, hát ezért voltam én őszinte? N e m látta-e, hogy m i n d e n t tudok, csak haszonra lesni n e m , és nem értette meg, hogy az én nagy, lázas keresésem - mert életszükséglet - kényszerült, de akaratlan? »Hogy másnak jobban kelljen« - nem tartom magamat árunak, melynek fölszökik az értéke, ha minél többen kívánják, és szenvedélyesen tiltakozom ezen csúnya és mindennél kicsinyesebb asszonyi gyönge ellen." Miről is van itt tulajdonképpen szó? Mylittát ekkor már jó ideje vette körül rajongó szerelemmel a későbbi második férje, Molnár (akkor még Müller) Árpád. A d y n a k már Mariagrünben beszélt az asszony erről a maga részéről szintén csupán barátságnak minősített kapcsolatáról. „Én elmondtam akkor - írta később Adynak - , hogy milyen önzetlen és sokat a d ó jó barátom nekem ő, és hogy kétségbeesett órákban belekapaszkodtam, mint a fuldokló a szalmaszálba, és talajt kaptam." Most azonban kissé rossz a lelkiismerete ezzel az önzetlen barátjával szemben, „mert Maga [mármint Ady] jött, és én eltávolodtam tőle". Még a pesti út előtt arra kérte Adyt, hogy legyen óvatos, és „vigyázzon nagyon arra, ami nyilvánosság elé kerül", vagyis verses vallomásaira, mert az első két Mylitta-vers n y o m á n az önzetlen barát „a szeretők ösztönével rögtön megérezte a mi barátságunkat. »Ez magának szól« - mondotta, és én nem t u d o k hazudni annak, aki bízik bennem." N e m nehéz elképzelnünk, hogy mit érzett Ady, amikor azzal a kéréssel állnak elő, hogy gyakoroljon öncenzúrát versei írásakor vagy megjelentetésekor, mert szerelmének tárgya a világért sem akar fájdalmat okozni egy másik barátjának. Bár szerelmi kapcsolataiban a költő sohasem tanúsított tartós hűséget, viszont az asszonyoktól rögtön teljes odaadást követelt, valamint azt is, h o g y rajta kívül más férfit figyelemre se méltassanak. Sándor Lászlóné, egy szintén Mariagrünben megismert és hamarosan szeretőjévé lett asszony - akiről m a j d mi is szót ejtünk - így ír erről: „Férfit egyáltalán nem tűrt a társaságában; volt barátnőit, akikhez semmi szerelmi kapocs n e m fűzte, nem engedte férfiakkal beszélni vagy barátkozni. Olyan volt, mint egy basa. Kijelentette, hogy azoknak a nőknek, akik az ő társaságában lehetnek, n e m szabad, hogy más férfi is kelljen mint társaság." Lédával is akkor szakított véglegesen, amikor az asszony körül állítólag föltűnt egy másik férfi, a „bosszú hím". Dénes Zsófiát pedig, aki Balázs Béla szeretőjéből lett az övé, először azzal vádolta, hogy visszatért a korábbi férfihoz, majd azzal, hogy Papp Viktorral kezdett viszonyt. Csapodárságot, őszintétlenséget tételezett föl m i n d e n nőről.

342

a d y és m y l i t t a

Valamit még szivemben tartok, Forró, nagy hálát, édesim, Asszonyaim, leányaim, Hogy olyan könnyű vállal csaltok S mégis bennetek úgy hiszek írta erről az Imádság a csalásért című versében. Hasonlókkal gyanúsítja Mylittát: csupán azért tartja a kapcsolatot vele, hogy féltékennyé tegye a másik férfit, és annak még jobban kelljen. Hiába utasította vissza az asszony - nyilván teljes joggal - ezt a vádat többször is, és bizonygatta nyílt őszinteségét, a gyanúból vers született: a június közepén megjelent Ha vérharmat kell. Ha korábban azt panaszolta a költő Mylittának, „hogy jó szem e d d e l oly kicsinyig néztél", ez utóbbi versben az asszony szemének jelzői már a „fátylas", tehát n e m nyílt tekintetű, valamint a „csaló". Idézem a vers utolsó szakaszában elhangzó gyanúsítást: Aláztatásom kell tán valakidnek S én zsúfolt vérem jó harmat talán? Virágzástokhoz Akkor e bolond vérharmatot vidd meg. Közben azonban átugrottunk egy Nyugat-számot, a június 1-jeit, amelynek d á t u m a egyl^esett Mylitta születése 24. évfordulójával. Másnap írja A d y n a k az ünnepelt: „ r e g n a p volt a születésnapom; a sok-sok kapott virág közül - bár papíron voltak csak - a Magáénak volt legerősebb illatuk." Ez a p a p í r o n kapott virág a Két búsongó virágének gyűjtőcímmel megjelent A cigány vonójával, valamint a Játék, játék, játék. A d y Lajos is hangsúlyozza velük kapcsolatban, hogy „a Mylitta-korszak termékei". Időhiány miatt sajnos nincs módom foglalkozni velük. Június közepe táján levélben és egy Bécsből történt telefonhívás során azt az értesítést kapta Ady az asszonytól, hogy az gyermekeivel együtt hamarosan a Lidóra fog utazni. Erről már korábban is szó lehetett köztük, mert A d y figyelmeztetést is kap: megígérte, hogy ott meglátogatja őt. Mylitta a tengerek királynőjének nevezett városban: ez a vízió verset sarjaszt, a július l-jén megjelent Ifjú sirályi kedveket, mely himnikus magasságokba lendülve zárul: Ifjú Oh, Óh, Óh,

sirályi kedvek babonáznak, Tenger, óh, multak, óh, Kedves, te ott, drága s örökös Venézia, én, veszthetetlen vér-hona a násznak. 343

schweitzer päl

Á m ugyanez a Nyugat-szám tartalmazza a költőnek jelenlegi lelkiállapotáról készített számvetését is. A helyszínt és hangulatot egyaránt érzékletessé tevő verscím szerint Erdőben, esős délutánon néz szembe önmagával Ady, amikor pedig a harmadik strófában érzelmi életét veszi számba, mindkét részről lényegében alakoskodásnak látja már a Mylitta-szerelmet. Az asszonyom?: Ha ifjabb lennék, tán szeretne, így csak egy renyhe, Lassú, kis ígéretű Pillantást küld el vétve, Én pedig másolt, régi lázaimat Küldöm cserébe. N e m is annyira boldogtalan, mint inkább megkeseredett érzésű férfi áll előttünk - akárcsak a Ha vérharmat kell soraiban - , aki m e g is veti szerelmét annak kisszerűsége miatt. Kapcsolatba s e m siet lépni vele posta útján. Június 10. táján kapott utoljára tőle levelet az asszony, aki 21-étől fogva a Lidón tartózkodik. Ott is négy napot kell várnia, míg írás érkezik Adytól. Mylitta rögtön válaszol, s a késedelem miatti szemrehányást követően ezt írja: „Most már én is szeretném tudni, hogy mikor jön, olyan jó előre örülni! Biztosan haragszik rám ezért a kijelentésért - mert mindenért haragszik, amit m o n d o k - , de engedje ismételnem, hogy tényleg így van." Majd „régi és állandó szerelméről", a Holdról áradozik. „Mindenütt más a Hold, festői vagy szentimentális, c s a l ^ t t komor és fenséges, a csoda-városhoz illő. Különben majd meglátja, talán most harmonikusabban és egymást megértőbben bámulhatjuk majd, mint először. Akarja, és akar boldog lenni?" A Hold együttes nézése mariagrüni emlék. Jegyezzük meg ezt is, akárcsak Mylitta rajongását az égitest iránt. Több Ady-versben fog majd visszatérni. Most viszont arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy miért n e m akart A d y „boldog lenni" Mylittával. Mert ismételt hívások dacára sem repült az asszonyhoz Velencébe, hiába írta, hogy „ifjú sirályi kedvek babonázzák". Nem hitte vajon, hogy megkapja mindazt, ami boldoggá t u d n á tenni? M i n d e n bizonnyal így volt. Bár terveivel kapcsolatban ki szokta kérni a hozzá közel állók véleményét, ez időben írott levelei említést sem tesznek egy velencei út szándékáról. Június 28-án ismét k a p tőle levelet Mylitta, amelyben - mint a válaszból kitűnik - könnyes kedvéről számol be A d y , de még n e m ábrándítja ki az asszonyt, hogy hiába várja. A z t á n eltelik két hét, de sem A d y nem jön, sem levél tőle. Mylitta ekkor - m á r július közepe felé járunk - pár soros aggódó sürgetést küld neki. Ez azonban m á r nem érte utol Mariagrünben a címzettet, aki július 6-án végleg eltávozott o n n a n , és néhány órás pesti tartózkodás u t á n a szüleihez 344

a d y és m y l i t t a

utazott Érmindszentre. Egy hete otthon van már, amikor végre tudósítja erről Mylittát, és rögtön hozzá is teszi - ez is a válaszból tűnik ki - , hogy nyomasztja a falu és a családi környezet légköre. Jövetelének elmaradását zavaros családi ügyekkel és egy halálesettel indokolta, amelyekről nem sikerült kiderítenem semmit. Valószínűleg ürügyek voltak csupán. Az érmindszenti tartózkodás hamarosan nyomasztónak érzett légkörében fájdalmasan kellett tapasztalnia ha n e m is m a g á n a k Mylittának, de a hozzá kapcsolódó érzelmeknek és illúzióknak a hiányát. Visszaköveteli tehát ö n m a g á n a k egy újabb versben az ehhez ez érzéshez való jogot attól a fásultságtól, amely a velencei utazástól visszatartotta. Ereimben boldog tüzek szaladnak, Harsány szívvel követellek magamnak, Mint régen-régen: Az egy-igaz Fiatalság nevében. Ezzel a harsány fölütéssel kezdődik a h ó n a p közepén megjelent Most követellek magamnak. A záró versszak pedig egyértelművé teszi, hogy Mylitta azért válik fontossá és jelenlevően valóságossá a számára - bármilyen távol van is - , m e r t a hozzá kapcsolódó érzés a fiatalság élményét szerzi meg a költői Énnek. Vágynak b ű n volt, de itt vagy s ez valóság S a valóság mindig a legfőbb jóság, Se bűn, se szégyen: Az egy-igaz Fiatalság nevében. Mintegy tíz napot töltött A d y a szüleinél, s aztán útnak eredt. Nézzük erről már a következő hónapban küldött beszámolóját Hatvany Lajosnak: „Grünből túltengő, nagy egészségben jöttem haza, de öt-hat nap múlva minden b ű n és érthetőség nélkül idegfájdalmak s gyomorkínok eddig ismeretlenül új uvertürjének örvendezhettem. Régi tanáraim, barátaim látogatására mentem Zilahra, s Zilahról Nagyváradra látogattam el, szóval amolyan zarándoklást rendeztem ifjúságomban. Nagyváradon már igen ostobául szenvedtem, s ugyanakkor kaptam táviratot, hogy fontos ügyben Pestre menjek. Itt régi, öreg hotelemben feküdtem kínozva és ordítozva pár napot, s végül bevitettem magamat a Városmajor Szanatóriumba. Éppen ma két hete, s azóta - a fájdalmak persze nőttek - csak annyi kezd kiderülni orvosok tudákosságából, de vizsgálatokból is, h o g y egy kis béltuberkulózis nem valószínűtlen. A régi eset: istentelen, óriási b ű n ö k után, melyekért nem lakoltam, egy kis, n e m is sejtett, valamely botlásért itt az aránytalan, súlyos lakolás."

345

schweitzer päl

A u g u s z t u s 12-én íródott ez a levél a barátnak. Lássuk, mi történt a közbeeső időben A d y és Mylitta között. Még Velencéből tudatta az asszony, hogy július utolsó hetében a svájci magaslati üdülőhelyre, Wengenbe fog utazni, és megadta a szállodája címét is. Odaérkezve már várta őt Ady levele. A rögtön küldött válaszból - megint csak egy későbbi Ady-vers perspektívájában - érdemes idéznünk ezt a vallomást: „Hiába, hűséges természet vagyok, hiányzik a tenger, nem t u d érte kárpótolni a legfenségesebb, legfantasztikusabb hegy sem." Az érzései alakulására vonatkozó, Adytól kapott kérdésekre pedig ismét csak kitérő válasz a felelet: „Hogyan lehessen leírni, amivel még m a g a m sem vagyok tisztában?" Aztán panaszok következnek: „A szívem sokszor összeszorult a keserűségtől, és telve volt könnyel mindig." Zilahon, de valószínűbb, hogy Nagyváradon Ady megírta a Nyugat következő számába esedékes Mylitta-verset: a Tüzes trónod körül címet viselő biztatást az asszonyhoz, hogy szánja el magát végre, és viszonozza a szerelmét, mert mindaddig, amíg ez n e m következik be, belőle, a sokat megélt költőből, csak régi érzelmek halvány mását képes kiváltani. Levelet viszont nem küld. Augusztus 14-én kapja kézhez a Svájcból érkező sürgetést. Csak ezt követően számol be mindarról a testi bajáról Mylittának, amelyeket pár nappal előbb Hatvanynak is elsorolt. Bár meglehetősen közismert, hogy Ady többnyire roppantul eltúlozta betegségéről szóló panaszait, s ő maga sem vette mindig komolyan ezeket a túlzásokat, ezúttal tényleg megrémülhetett. Erről tanúskodik az augusztus első felében keletkezett Hajnallal a Hajnalnak imába torkolló befejezése. Ebben az újabb Mylitta-versben a maga egykori szeretőjének m o n d o t t Hajnalt, ifjúsága megszemélyesítőjét kérleli: Óh, volt szeretőm, ha rózsás lábad A svájci hegyeket tapossa, Legyél bűnbánó asszony egy kicsit, Szerelmi posta. Az a másik is el akar hagyni, Az a másik is Hajnal-asszony, M o n d d , hogy szabadítson meg a gonosztól, N e m is szeretett még, el ne hagyjon. A Miatyánk befejező mondatát ismétli el a megszeppent költő az utolsó előtti sorban. Mylitta válasza - n e m a versre, h a n e m a hónap közepén kelt Ady-levélre egyetlen és terjedelmes zuhataga a szemrehányásoknak. „Maga vádol engem, hogy n e m vagyok senkije, ez az állandó vádja, amióta rövid és szép pár óra óta elszakadtunk egymástól. [Itt a májusi pesti találkozásra utal.] De nézzen vissza erre az időre, ki volt barátibb, Maga vagy én, ki próbált adni a másiknak? 346

a d y és m y l i t t a

Maga, ha kedve úgy tartotta, hír nélkül hagyott hetekig." Idő hiányában nem idézek többet, de jegyezzük meg A d y vádját, hogy „senkije" az asszony, erre még szükségünk lesz. Ennyi szemrehányást - amely végül is a vonzalom megnyilvánulása volt - m á r n e m lehetett gyors válasz nélkül hagyni. Egy hét múlva Münchenből nyugtázza az asszony A d y híradását arról, hogy már jobban érzi magát. Egyben közli Mylitta, hogy szeptember első napjaiban fog hazaérkezni Budapestre. A közeli viszontlátást váró lelkiállapot szülötte és egyben tükre a szeptember l-jén közreadott és m á r címében is sokatmondó Akarlak, hát hazudjunk. Adás, igéret, tilalom, Parancsolat avagy alázat, Ki leszel, mikor újra látlak? Színed elé h a d d készülhessek. A záró sor megismétli a címet, hangsúlyozva, hogy a felek olyannyira eltérő szándékai folytán mennyi őszintétlenség vegyül a kapcsolatukba. A vers egyik roppantul kegyetlen sorpárja mutatja, h o g y milyen borúlátóan ítélte m e g Ady a Mylitta-szerelem jövőjét: Utálatot is így hazudtam, Ha így kínálták a szerelmet. Ezúttal azonban megcsalták előérzetei. A szeptember eleji viszontlátást követően ha n e m is felhőtlenül boldog, de az eddigieknél okvetlenül kiegyensúlyozottabb n é h á n y hét fog következni ebben a szerelemben. Bár Mylitta tartózkodó magatartása továbbra sem változik, A d y több türelmet és megértést képes tanúsítani. Ennek egyik, h a ugyan nem a legfőbb oka, hogy augusztus végétől, amikor újabb érmindszenti tartózkodás után ismét a fővárosba érkezik, egészen november eleji kiköltözéséig a Hűvösvölgybe, lényegében együtt él Sándor Lászlónéval, aki már Mariagrünben a szeretője lett, és akinek ő a Nyanyuci nevet adta. Bár hivatalos szállása a Magyar Király Hotel, de legtöb idejét Nyanyuci Váci utcai lakásán tölti. Élet és költészet sokszor meghökkentő különneműségének t u d h a t ó be, hogy Sándorné, akitől Ady a legtöbb gyöngédséget, odaadást és gondoskodást kapta ebben az időben, semmiféle n y o m o t nem hagyott a költő líráján. A viszontlátást követő első hétvégére Mylitta már társasági programba vonta be - vagy szándékozott bevonni - Adyt. Elhatározták, hogy többedmagukkal kirándulást tesznek Zágrábba. Erről tanúskodik A d y n a k egyetlen f ö n n m a r a d t levelezőlapja az asszonyhoz szeptember 8-án. „Képzelje, Nagyságos Asszonyom, elaludtam Zágrábot, mert az éjszaka dolgoztam. Szegény elbolondított s eluta3 4 7

schweitzer päl

zott barátaim után szívesen utaznék, de félek, n e m találom ott m e g őket." N e m tudható, hogyan kerülte el ez a levelezőlap a többi Ady-levél sorsát. A Széchényi Könyvtár egy gyűjtemény részeként vásárolta m e g 1953-ban n e m Adytól származó egyéb kéziratokkal együtt. Steinfeldnét is hiába kérdeztük az interjúban efelől. N e m emlékezett a képeslapra, és azt m o n d t a , hogy Zágrábban sohasem járt. A bennünket foglalkoztató kapcsolat igen jelentős dátuma 1913. szeptember 16. Ekkor jelenik m e g az első vers, amely a címében már az A d y adta néven nevezi az asszonyt: a Keserű imádságok Mylittához. Valóságos enciklopédiája a költő ez időbeni szerelemfelfogásának ez a hat részből álló, 110 sor terjedelmű versciklus. Részletező taglalást érdemelne tehát, ám erre megint csak nincsen mód. Azt a két sorát idézem csupán, amely megítélésem szerint magyarázatot ad arra, hogy költője miért ragaszkodik és fog m é g jó ideig ragaszkodni ehhez a m a g a tényleges igényei szempontjából perspektívátlan érzéshez. De az enyém a kínok adománya S a kínzatások kincse is az enyém. Pár szót még a vers kapcsán az asszony Ady adta nevéről. Hérodotosz írja, hogy az asszírok Aphroditét Mülittának nevezik, az istennő kultuszához pedig hozzátartozik a valamennyi nőre nézve kötelező, úgynevezett szakrális prostitúció, amelyből származó pénz a templomot illeti. Találgatni lehet csupán, hogy Ady honnan vette ezt a kisázsiai mitológiában szereplő ritka nevet. Mivel most mindketten egyazon város lakói voltak, a levelek is sokkal ritkábbak közöttük, hiszen találkozhattak vagy telefonálhattak egymásnak. Az ősz eseményeire nézve érdemes idézni Ady Lajosnak bátyja életrajzából. „Mylitta asszony kockázat és áldozatok nélkül akart regényt szőni. Ez a Bandi szemében új és izgató m o m e n t u m volt, s talán éppen emiatt nem ért véget Grünnel a dolog, s kora ősszel még titkos szerelmi séták folytak a pesti csendes utcákban, s Bandi olyan izgalommal sietett el ezekre, mint akár diákkorában a Zsóka-randevúkra a zilahi piac vadgesztenyés korzójára." Be szépek vagytok, Egykor gyűlölt, rút, pesti uccák: Lábaim hogyha Ő finom, rossz útjait futják olvassuk a Mylittához mondott „keserű imádságok" - mennyire kifejező ez az oxymoron! - második részében. Két héttel a meghiúsult együttes zágrábi út után most már valóban közös kiránduláson vesz részt Ady és Mylitta. A szeptember 20-21-i hétvégen Nyer348

a d y és m y l i t t a

gesújfalura mennek, ahol Ady Kernstok Károly vendége volt. A festő körülbelül egy évtizeddel később papírra vetett feljegyzései kétszer is megemlékeznek erről. Bandi - írja Kernstok - „egy társasággal jött, akik az erdőbe mentek vadászni. Ő nálam maradt másnapig, amikor azok visszavitték Pestre. Az autó és a vadászterület Delmáré volt, s vendége volt Machlup Mici is, aki akkor n a g y o n izgatta Bandit. Sőt, ahogy nekem mondta, kedve volna az urától elválasztani, és feleségül venni." Aztán egy másik helyen, némi ellentmondásban a föntiekkel: „Mikor Nyergesen volt Ady, szerelmes volt Machlup Micibe, annak autóján is jött ki. Mondta: elvenné feleségül, vajon elválna-e az urától. Mondom: n e m hiszem, Bandi." Ezek szerint Ady ekkor még nem tartotta lehetetlennek, h o g y Mylitta a felesége lesz. Sőt, még később sem. November 26-án, már hűvösvölgyi szállásán meglátogatta őt egy Mányoky Vilma nevű egyetemi hallgató, aki többek között ezt jegyezte föl a beszélgetésükből: „Céloztam arra, hogy mért nem házasodik meg. [Ady] egy nagy keretes fényképre mutatott, amely egy gyermeke ölelte fiatal anyát ábrázolt. - »Ezt az asszonyt elvenném« - m o n d t a komolyan - , »ha elválna a férjétől« (Mylitta)." Természetesen Adynak ilyen szándékai felől is kérdeztem Steinfeldnét, aki ezt válaszolta: „Nem emlékszem, hogy Ady direkt házassági ajánlatot tett volna. Olyanokat kérdezett csak, hogy nem akarok-e változtatni az életemen, gondoltam-e új házasságra. Erre én minden alkalommal és szenvedélyesen azt feleltem, hogy soha, de soha nem tudnám elhagyni a gyermekeimet és megszegni egy életre adott szavamat. Ezt így is éreztem. Olyan légkört akartam teremteni, h o g y ne kerülhessen sor egy fájdalmas visszautasításra." Október l-jén egyszerre három Mylitta-vers lát napvilágot a Nyugatban. Közülük az első, a Nem hagi/om abban, „választott álom"-nak, azaz akarattal fönntartott illúziónak mondja ezt a szerelmet. Tündér-Ilonám, most választott álmom, Be sokféle vagy aranyalma-fámon S be másképpen fáj minden ébredésem És mégsem és mégsem, Alvó királyfi n e m leSzek én mégsem, Nem hagyom abba utánad-menésem. Mesemotívumok fordulnak elő a versben: aranyalmafa, alvó királyfi. N e m véletlenül. Ez a költemény az egyedüli megvalósult terméke Balázs Béla és A d y közös színmű-tervének. Balázs írta volna meg a Mosolygó Tündér Ilonáról szóló mesedráma cselekményes részét, Ady pedig a versbetéteket készítette volna hozzá. Előleget is vettek már föl a megírandó színműre, amelyhez a zenét egy színházi újság rövid tudósítása szerint Bartók Bélának kellett volna komponál-

349

schweitzer päl

nia. Ám A d y - tudósít róla Balázs naplója - egyre halogatta a dolgot, és végül - örök kárára kultúránknak - n e m csinált m e g belőle semmit. Ugyancsak október eleji a „Mylittának, az Őszben reménytelenül meg-megjelenőnek" ajánlott gyönyörű elégia, az Őszülő erdők rettegése. Őszülő erdők rettegése, Gyásza van a szivemben, Mylitta, És szépsége és elszántsága, Legdúsabb szineit most virítja A Szerelem, az igazi, Oly szomszédos a komor Halállal. A most elhangzottal együtt megjelent h a r m a d i k versből - a címe: Be széprenőttél bennem - csupán a némileg frivol ajánlást idézem: „Valakinek, akinek kis csőrét máig sem kaphattam meg igazán". Október közepén a N y u g a t Négy címetlen verset közöl Adytól ezzel az ajánlással: „Mind a négyet Mylittának küldöm". Közülük kettő a kimondottan szerelmes vers, amelyek a Ki látott engem? kötetben a Nagyon közelbe kerültünk és a Megköszönöm, hogy vagy címet kapták. November l-jén „Mylittának küldöm szívesen" ajánlással adja közre A d y az Eltemetem szemem látottjait, egy ugyanakkor megjelent másik verse, A legfőbb várta fölé viszont ezt az ajánlást írja: „Kis Senkimnek küldöm". A címzett ezúttal is Mylitta. ő maga mondta az interjúban, amikor azt kérdeztük, hogyan szólította őt Ady: „Úgy emlékszem, hogy sose szólított se Micinek, se Nagyságos Asszonynak. Legtöbbször csak így: kis Senkim." De n e m csak ilyen utólagos adatunk van erre. A „Senki" Ady szájában n e m a becsmérlő „niemand" szinonimája volt, hanem azt fejezte ki, hogy a csupán barátságra hajlandó Mylitta neki és ő Mylittának senkije. Ezért kérdezi az asszony tőle már első levelei egyikében: „milyen kellene lennem, hogy Magának valakije lehessek?" (Erre utalt már a Be szépre-nőttél bennem imént idézett ajánlása is.) Később pedig ezt szintén idéztük - a szemére hányja: „Maga vádol engem, hogy n e m vagyok senkije." A kis Senkimnek szóló ajánlást újra megtaláljuk a november közepi Új tavasz ez című vers előtt, a vele együtt megjelent Aki magának él című pedig már versbe is foglalja: Úgy imádlak, kis Senkim, Semmim, Mint ahogyan ez m á r rég volt, Mert aki régi Élet, Sok régi éjben élt és világolt. 350

a d y és m y l i t t a

Amikor ez az utoljára említett két költemény nyomdafestéket lát, A d y már mintegy fél hónapja a hűvösvölgyi Park Penzió lakója. A megnövekedett távolság a várostól tovább ritkította, ha ugyan n e m szüntette be a személyes érintkezést Mylittával. Nagyszámú nőkapcsolatai egyikének november 20-án kelt leveléből az tűnik ki, hogy az illető nem sokkal e dátumot megelőzően azt a hírt kapta Adytól - az ő levele nincs meg - , hogy teljesen megszakadt az érintkezés Machlupnéval. Nem tudható, hogy vajon teljesen őszinte volt-e Ady. Biztosan kellett azonban lenni valaminek a dologban, mert november közepével megszakad a Mylitta-versek m á j u s eleje óta tartó félhónapokénti hiánytalan sorozata. Egy héttel utóbb pedig létrejön Ady és Dénes Zsófia ismeretsége, és pár n a p múlva, december l-jén megjelenik az „Andrea asszonynak" küldött Becéző, simogató kezed. Ezt a verset a címzett, azaz Dénes Zsófia a feleségül kérése megpecsételéseként értelmezi. A versekből most hosszabb időre kimaradó Mylittáról csupán november végén van valamelyes hírünk: egy bécsi szanatóriumból küld p á r szavas üdvözlő lapot. November közepe táján hozzáfog Ady az 1913. év verstermése sajtó alá rendezéséhez. A kötet szerelmes verseinek ciklusa, az őszi, piros virágok három költemény (a címadó vers, valamint a Kis, kék dereglye és az imént említett Becéző, simogató kezed) kivételével c s u p a olyan darabot, szám szerint tizennyolcat tartalmaz, amelynek mindegyike a Mylitta-szerelem lenyomatát őrzi. H á r o m további Mylitta-vers - a Könyörgő, májusi levél, A cigány vonójával és a Játék, játék, játék - pedig minden valószínűség szerint azért nem került ebbe a ciklusba, mert terjedelmük megsértette volna azt a költő által m i n d e d d i g érvényesített elvet, hogy egy-egy kötetében a ciklusok terjedelme nem tér el jelentősen egymástól. A szerelmi ciklus versei elől elmaradtak a Mylittának ezen vagy egyéb néven szóló ajánlások, amelyeket föntebb idéztünk, mivel az egész ciklus ajánlása neki szól: „Mylittának, a legpogányabb nőnek és istennőnek s annak a Mylittának, aki éppen a legszeretőbb és legszerettetőbb". Kétségkívül eléggé kacifántos Ady-szöveg, melyet a megnevezett magára vehetett is, meg n e m is. A Ki látott engem? kötet abban különbözik a korábbiaktól, hogy prológusa és epilógusa is van. A prológus a címadó, még Mariagrünben keletkezett vers, az epilógus pedig az év utolsó napjaiban íródott, és 1914. január l-jén közölte a Nyugat Életbérem sírva panaszlom címmel. Az élet minden területén csődbe jutott ember önportréját rajzolta m e g a két első szakasz, hogy a harmadikban fordulat álljon be, amikor másfél h ó n a p n y i szünet u t á n újra fölmerül a minket foglalkoztató szerelem asszonyának az alakja.

351

schweitzer päl

N e m maradok ez élet-bérnél, Sovány és megaláz: Mylitta, ha tán visszatérnél Kegyesen a kegyetlenségre, Talán nem volna soha vége Annak, amit nagy-gyáván kezdtünk. „ N e m volna soha vége" - még mindig kísérti Adyt a házasság álma, n o h a nyilván tudta, hogy mennyire kilátástalan ez. Már megíródtak e szavak, csak nyomdafestéket nem láttak még, amikor a hús-vér asszony - mint írja - hosszú hallgatás után december végén újra jelentkezik. „Nem kutatom, ki, mi okozta, hogyan kerültünk szét ennyire - csak egyszerű, természetes érzésnek engedve írok most." Ezzel zárja levelét: „Én a régi maradtam: hű barátja, ki szívből üdvözli, Mici." Nincs hírünk arról, hogy a levél nyomán, az új év első napjaiban fölújult-e a közvetlen kapcsolatuk együttlét vagy legalább telefon útján. Január közepén mindenesetre napvilágot lát egy újabb Mylitta-vers, a Vándor, téli Hold: Este volt, idegenben, távol, Tarka, rossz népek jártak és szerettek S mi búcsúztunk, szólván így: Ölelkezniök kell a jobb embereknek, Hiszen olyan ritkán lelik meg egymást. Én őriztelek s őriztél-e engem, Két jobb embernek őrizted-e sorsát? Nagyon kis boldogság Permetezett a mi fejünkre. Talán te voltál, aki megbántad Találkozásunk és bátor vágyad, A cél-vevésünk s a botor hitünk. Tudsz-e még hinni? Próbáld meg s jól lesz: hiszünk. Nekem a tele-Holdak, Az együtt-nézettek, Szépek lesznek, mert szépek voltak S a fogadásunk Nekem ma sem egy utált, ócska folt: Megbolondulnál, ha tudnád, Miket juttat eszembe A vándor, téli tele-Hold. 352

a d y és m y l i t t a

Az „idegenben, távol" - tehát Mariagrünben vagy a gráci vasútállomáson történt búcsúzás jelentős, minden bizonnyal többször is fölelevenített közös emlékük volt. Szó esik erről az interjúban, de van róla korabeli d o k u m e n t u m u n k is. 1914 májusában az édesanyját kíséri el a mariagrüni főorvoshoz Mylitta. A szanatóriumot ábrázoló levelezőlapon írja onnan Adynak: „Háromkor éjszaka értem ide, hol először búcsúztunk." H o g y a Holdat együtt nézték a szanatóriumban, arról a Velencéből írott levél szólt, amikor harmonikusabb körülmények között helyezte kilátásba ugyanezt. Most újabb másfél hónapnyi szünet következik a versek sorában. Január közepétől A d y egy h ó n a p o n át a Park Szanatórium lakója. Azért p e r s z e kijárt onnan, de ha esett is találkozása Mylittával, ami valószínű, ez semmi változást sem hozott a kapcsolatukban. Sőt annyira kihozta őt a sodrából a hiábavaló várakozás és vágyakozás annál többre, mint az asszony kínálta barátság, hogy a február elején végre piacra került ú j kötetéből n e m adott annak a Mylittának, akinek a szerelmi ciklus ajánlása szól, és a benne levő versek csaknem mindegyikét az őhozzá f ű z ő d ő érzelmek inspirálták. Mylitta Ady-kötetei - mivel hatóságilag tilos volt 1951-ben könyveket magával vinni a kivándorláskor - egy rokonánál megmaradtak. A Ki látott engem? nem volt közöttük. Mindenesetre furcsa, hogy ha nem kapott példányt a szerzőtől, miért n e m szerezte b e ő maga, ahogy a dedikált A magunk szerelmét megelőző kötetekkel tette. Erre nincs magyarázat. Az év elejétől leveleinek tanúsága szerint mindenféle útitervet dédelgetett magában Ady. Ebből annyi valósult meg, hogy március 6-tól csaknem két héten át az Adriai-tenger partvidékén utazgat Sándor Lászlónéval. Aztán majdnem egy hónapig Pesten van, és április 12-én, húsvétkor utazik a szüleihez. Itt tíz napig m a r a d , s akkor egy rövid nagyváradi tartózkodás után, 23-án végre eljut Csúcsára, ahová oly régen készült már, hogy találkozzék Boncza Bertával. Innen 25-én érkezik újra a fővárosba, ahol megint m a j d n e m egy hónapot tölt. Mind ez idő során sem szűnik m e g foglalkozni Mylitta alakjával. Versek tanúskodnak erről. Április l-jén lát napvilágot a Kár volna érted, amelynek alcíme: Levél Valakihöz vagy Valakikhöz. íme, a „kis Senki"-ből „Valaki" lett, d e csupán arra az időre, amíg tőle búcsút vesznek. Mert ez a vers búcsúvers, amelynek írója így m o n d a végén istenhozzádot: Csoda-percnek kellene jönni S mert nem bízok csodákban: Csókollak, de el kell köszönni. Mylitta rögtön versben felel rá, és így kezdi: „Látod, én hiszek! Vannak csodapercek!" Fölösleges volna többet idézni belőle. Egyelőre Ady sem kapja kézhez. A hónap vége felé levél érkezik tőle, akkor mellékeli az asszony a versét a 3 5 3

schweitzer pal

válaszához, melyet a Garda-tó melletti Gardone Riviérából küld. A d y - amint ebben a válaszban olvassuk - „persze vádol újra, d e mintha keresztülcsillámlana a sorok között egy kis melegség és bűnbánat". A levélnek meg a kíséretében érkezett versnek megint arra kellett ráébresztenie a címzettet, h o g y ő, noha c s u p á n barátként, d e igenis fontos Mylittának. Ez az asszonytól érkező úgyszólván valamennyi levél által fölébresztett érzés ezúttal is versben csapódik le. Mégpedig bizonyos töredelmességgel, mert a költő bevallja: ő n e m tudta kimondani azt a szót, amelyik gyökeresen átformálhatta volna kapcsolatukat: ...csak egy szó nem talált m e g , Én asszonyom, ibolya-vetésem, Egy szó, kit m á s nem m o n d h a t senki. Mi teszi bizonyossá, hogy Mylitta az, akihez így beszél Ady az Én bús ibolyavetésem című, 1914. m á j u s l-jén megjelent versében? A 2. strófa első két sora: Pedig a neved sem menthetted ki Szavaim nyári viharából... Nincsen más asszony Mylittán kívül, akinek Ady - különösen az elmúlt nyáron - versbe foglalta volna a nevét; persze azt a nevet, illetve neveket, amelyeket ő adott neki. Ez az utolsónak említett vers már a csúcsai látogatást követően született, és ott van mellette a Nyugatban ennek a látogatásnak hangulatát őrző költemény, a Vajon milyennek láttál? Május 10. táján kapja kézhez A d y Mylittának Mariagrünből k ü l d ö t t és a több mint egy évvel azelőtti búcsúzásukra emlékeztető levelezőlapját, amelyen az asszony azt is tudatja, hogy egy-két nap múlva Pesten lesz. Ez az értesítés is kicsihol egy verset, A fogyó Hold a címe, és május 16-án jelenik meg. Az asszony kedvence, a Hold fogyóban van m á r , akárcsak a költőnek Mylittához fűződő érzelmei. De azért mégis jó emlékezni erre az asszonyra, aki valaha ez Életet jelentette neki. Merre jár most a fogyó Hold, Merre járhat most az Élet, Tengert b á m u l , hegynek téved, Vagy csöndes erkélyre int el? Tenger, hegy, erkély - így együtt Mylittával kapcsolatos fogalmak. Emlékezzünk, mit írt Wengenből Adynak: „hiányzik a tenger, nem tud érte kárpótolni a legfenségesebb h e g y sem"; és a Park Szanatóriumból: „Függő erkélyen, az 354

a d y és m y l i t t a

űrben vagyok". Végül a harmadik szakaszban ismét megelevenedik a közös emlék: a Holdat, „az Ég e rokkant vitézét, olyan ó s jó ketten nézni". Ezzel lényegében lezárul a Mylitta-versek sora, hiszen hamarosan Csinszka fogja betölteni Ady érzelemvilágát. A z új szerelem első, romantikus korszakában a szerelmesek megígérték, hogy kölcsönösen elküldik egymásnak a másoktól kapott leveleiket. így küldi meg A d y Csinszkának 1914. július 5-én, több más nőtől érkezettel együtt, hajdani szerelmének levelét, amely a Lidóról jött, ahová az asszony ebben az évben is nyaralni ment. Ugyancsak megkapta Csinszka Mylitta utolsó fönnmaradt, 1914. szeptember 24-i d á t u m ú levelét. N e m tudni, hogy váltottak-e később is levelet Adyval, mert Csúcsán sok minden odaveszett, hiszen 1918. október végén nem ú g y jöttek el o n n a n Adyék, hogy soha nem térhetnek vissza. Amikor a románok bevonultak, a N a g y m a m a sietve menekült, a Boncza-birtok üresen maradt épületeit pedig kirabolták. Háromnegyed évi huzavona és tömérdek izgalom után, amit a leendő após, Boncza Miklós okozott, 1915 márciusában végre egybekelhettek Adyék, és 28-án Budapesten megtartják az esküvőt. Egy zsúfolt p r o g r a m ú hetet töltenek aztán a fővárosban. Ady mindenhová elviszi bemutatni újdonsült feleségét. Mylittához is. Steinfeldnétől ezeket hallottuk erről az interjúban: „Fölhozta hozzánk Csinszkát bemutatni. Akkor m á r nem a Podmaniczky utcában laktunk, h a n e m a Gellérthegy oldalában. A d y bemutatta Csinszkát, nagyon kedves és kellemes hangulat volt. Csinszka olyan volt, mint e g y kis madár. Tele élettel, tele ideálokkal, tele lelkesedéssel. A d y t imádta. Én szerettem Csinszkát. Aztán itt-ott össze is jöttünk. Utoljára akkor láttam Adyt, amikor már nagybetegen feküdt a Veres Pálné utcában. Ez 1918 őszén volt. Meglátogattam, tudom, virágot is vittem. Meghitt és meleg atmoszféra volt ott, n e k e m jó orrom v a n az ilyesmihez. Csinszka ugrált körülötte, és ápolta. Egy délutánt töltöttem velük." Az 1915. április eleji vizitet megemlíti Csinszka is azokban a címszószerű följegyzéseiben, amelyeket férje halála után, az 1920-as évek elején készített házasságuk eseményeiről. Az esküvőjük utáni hét pesti dolgai között szerepel ez a pár szavas jegyzet. „Egy délután Machlupnéhoz, »Mylittához« m e g y ü n k teára. Bandi izgatott - milyennek látjuk egymást? (»Kos feje van«)" Ez az utolsó, Csinszka által idézőjelbe tett, tehát akkori véleményét összegző kijelentés, mármint hogy Mylittának „kos feje van", azt látszik sugallni, hogy a kis Adyné nem találta valami rokonszenvesnek vendéglátóját, szemben mindazzal, amit ez utóbbi mondott róla évtizedek múltán. Mi lehetett az oka ennek az ellenszenvnek? Tudjuk Csinszkáról, hogy vonzódott férje korábbi szerelmeihez, de talán n e m véletlenül elsősorban azokhoz, akikkel szemben intellektusa, fiatalsága és A d y r a gyakorolt hatása folytán vitathatatlan fölényben érezte magát. Szeretett volna megismerkedni Lédával, ám ez n e m sikerült, de azért képét kiakasztotta a Veres Pálné utcai lakásban. Barátkozott Sándor Lászlónéval, levelezett Baróti Marikával. Ha viszont ezt a fölényt n e m vagy csak részben tudta 3 5 5

schweitzer päl

érezni, fullánkos megjegyzések olvashatók nála azokról az asszonyokról, akik valaha fontosak voltak Adynak. Böhm Arankát kacérnak és tolakodónak mondja, Vészi Margit szerinte fölényes és nagyon megjátszott, és Dénes Zsófia is megkapja a magáét, m e r t „folyton rajtunk lóg". Csak találgathatjuk, h o g y Mylitta ellen mi kifogása lehetett. Valószínűleg már az sem volt ínyére, h o g y a férje izgatottan várta, milyennek találja őt a másik asszony. Végeredményben kevés nő bocsátja magát szívesen társai ítélete alá. Az esküvője utáni n a p o k r ó l pedig ezt m o n d j a Csinszka: „A 10 nap alatt felszabadult mértékben élünk. Ú g y költünk és udvarolunk az élet apró lehetőségeiben egymásnak, ahogy én m i n d é g szeretnék élni (ma is). Parfüm, játék, autó, virág - és nagy-nagy gondtalanság." Ugyanakkor „Bandinak fogytán van a pénze, s a 10 nap alatt Krőzust játszik. [Hatvany] Lacitól kap a könyvére 1000 koronát, s otthonról, Érmindszentről kér tudtomon kívül 3000 koronát; ezt később legalább ötféle variációban fizeti vissza anyjának és [Ady] Lajosnak." Szóval esküvője u t á n az Ady h á z a s p á r szűkös anyagi helyzetét jóval meghaladó m ó d o n élt a fővárosban. Csinszka mindig ott és így szeretett volna élni. Erről azonban most legföljebb csak álmodozhatott. Almai megvalósításához - legalább ezen a téren - majd csak 1917-ben, apja halála után foghat hozzá, amikor megörökli a Boncza-vagyont. N e m volna mit csodálkozni azon, ha némi irigység is vegyülne abba, ahogyan Mylittát látja, aki családja körében és olyan jómódban él, ahogy ő, mármint Csinszka, szeretne. Mint mondottam, 1914 őszétől fogva nincs Mylitta-levél Ady hagyatékában. Mivel azonban ez a hagyaték korántsem maradt f ö n n csonkítatlanul, ez a tény még nem bizonyítja a levelezés teljes megszűntét. Ha fölvitte Csinszkát Mylittához Ady, úgy joggal következtethetünk arra, h o g y még mindig n e m volt közömbös neki a hajdani szerelem. Megítélésem szerint egy 1915 őszéről való vers, a Világ november 7-i számában a Távol a csatatértől című Ady-rovat második darabjaként megjelent Vörös tele-Hold emléke a Mylittához f ű z ő d ő érzelmeket eleveníti föl, s egyben a legeslegutolsó Mylitta-vers. Hegy mögül mikor vörös tele-Hold Ébredt, Az alkonyon (már három éve lesz) Elébed Csöndesen beteg szivem lehullott. Mennyi m i n d e n száguldozott közénk S űzte Vörös Holdkor, sok tévedt alkonyon A tűzbe: H a m v a d u n k még, vagy m á r elhamvadtunk?

356

a d y és m y l i t t a

Hold és nő, Hold és szerelem persze korántsem csupán a Holdért rajongó Mylittával kapcsolatban fonódik egybe Adynál. Kapásból említek három verscímet: Hiába hideg a Hold: az egyik legnagyszerűbb Léda-zsoltár; A szerelmesek Holdja: úgyszintén Léda-vers; a Vágtatás a Holdnak pedig egyike az első „ditiramboknak" Csinszkához. Viszont az imént hallott versben a hegy, amely mögül fölkél a Hold, a dombos stájer tájban fekvő Mariagrünt idézi föl. Az a megjegyzés pedig, hogy amire a költő emlékezik most, annak „már h á r o m éve lesz", ugyancsak az ottani tartózkodásra utal. Ha 1913. március végétől számítjuk azt az időt, amikor először hallhatott a szanatóriumban Mylitta szerelmi vallomást Adytól, úgy két év, hét hónap és néhány nap telt el a vers megírásáig. Ez pedig olyan időben történt, amikor ismét Budapestre készülődött Ady, és talán tervezgette, hogy viszontlátja Mylittát. Mindenesetre szebb és bensőségesebb elégiával aligha vehetett volna búcsút a költő a Mylitta-szerelem emlékétől, mint ez a különös formájú, sóhajtásnyi vers. Eggyé válni soha nem tudó nőnek és férfinak lényegük szerinti összetartozása, a záró kérdés által kifejezett közösségük oldja rezignált-elégikussá mindkettőjük sorsának voltaképpeni tragikumát. Most találnom kellene valami hatásos befejezést. Ez azonban n e m fakad a tárgyalt kapcsolatból, és az én fantáziám sem elég élénk hozzá. Vegyünk hát búcsút Mylittától és a Mylitta-versektől azzal a képpel, amelyet Kernstok Károly örökített meg, n e m az ecsetjével, h a n e m emlékező följegyzéseiben: „Szegény fiú [mármint Ady] temetésén találkoztam vele [Machlup Micivel]; komoly és szomorú volt. Szeme néha-néha elnézett a messzeségbe."

357